Malatinszky Kúria Organic Wine Estate

Maghari bio/vegan (Fadobozban) 2015

Évjárat

2015

Szín

Vörös

Típus

Bor

Szőlőfajta

Cabernet franc

Szárazság

Száraz

Ország

Magyarország

Borvidék

Villány

Alkoholtartalom

14,5 % Vol.

Kiszerelés

0,75 L

Fogyasztási hőmérséklet

18,00 C

A Maghari története, Malatinszky Csaba tollából:

"Kora tavasszal olvastam a SIAL (az egyik legnagyobb élelmiszer – és borkiállítás Párizsban) felhívását innovációs pályázaton történő részvételre, ami nem jöhetett volna jobbkor, mert volt valamim, amiről azt gondoltam, megérdemelné a szélesebb körű figyelmet. 

Beneveztem az elmúlt években kidolgozott, borkészítési eljárásommal, melynek gyümölcse a MAGHARI. 

Alig küldtem el a módszer leírását, egy órán belül értesítettek, a leírtakat nagyon érdekesnek találták és mint vendégelőadót, meghívnak a soron következő shanghai-i illetve a jövő tavasszal Párizsban rendezendő kiállításra. A felkérést elfogadtam, a mesterelőadást Shanghai-ban megtartottam 50 fős szakmai zsűri előtt, melyet követően, a SIAL innovációs díjával tüntettek ki. A módszerről: dűlő – és parcella szelektált cabernet franc szőlőből, zárt körülmények között, új tölgyhordóban erjeszt vörösbort, amelyhez teljes mértékben kézi munkát alkalmaz. Módszeremet a francia zsűri mint “Methode Malatinszky” vette nyilvántartásba. A név, a magyar őshagyományból származik, amelynek választása személyes tisztelgésem a magyarság előtt."

- BOROK A CSOMAGBAN - 
Maghari 2015 fadobozban

- MILYEN ÉTELEKHEZ AJÁNLJUK? - 
Maghari - Szarvasgerinc filé vörösboros redukcióval

45 000 Ft

Egységár: 60 000 Ft/L

Készleten
Szállítási idő:
2-3 munkanap

Belföldön Ingyenes szállítás 40 000 Ft felett

Ingyenes szállítás 80 000 Ft felett külföldön

Biztonságos fizetés

A Maghari története, Malatinszky Csaba tollából:

"Kora tavasszal olvastam a SIAL (az egyik legnagyobb élelmiszer – és borkiállítás Párizsban) felhívását innovációs pályázaton történő részvételre, ami nem jöhetett volna jobbkor, mert volt valamim, amiről azt gondoltam, megérdemelné a szélesebb körű figyelmet. 

Beneveztem az elmúlt években kidolgozott, borkészítési eljárásommal, melynek gyümölcse a MAGHARI. 

Alig küldtem el a módszer leírását, egy órán belül értesítettek, a leírtakat nagyon érdekesnek találták és mint vendégelőadót, meghívnak a soron következő shanghai-i illetve a jövő tavasszal Párizsban rendezendő kiállításra. A felkérést elfogadtam, a mesterelőadást Shanghai-ban megtartottam 50 fős szakmai zsűri előtt, melyet követően, a SIAL innovációs díjával tüntettek ki. A módszerről: dűlő – és parcella szelektált cabernet franc szőlőből, zárt körülmények között, új tölgyhordóban erjeszt vörösbort, amelyhez teljes mértékben kézi munkát alkalmaz. Módszeremet a francia zsűri mint “Methode Malatinszky” vette nyilvántartásba. A név, a magyar őshagyományból származik, amelynek választása személyes tisztelgésem a magyarság előtt."

- BOROK A CSOMAGBAN - 
Maghari 2015 fadobozban

- MILYEN ÉTELEKHEZ AJÁNLJUK? - 
Maghari - Szarvasgerinc filé vörösboros redukcióval

Az évjáratról

Brutálisan forró, állandó kánikulával támadó, rendkívül aszályos év. A 2014-ben felgyülemlett talajvíztartalékok és borászaink egyre tudatosabb munkája nyomán, főleg a savban gazdagabb fajták esetében remek borok születtek, a korai fajták viszont hamar öregedő, felejthető, szimpla borokat produkáltak nagyrészt.

Cabernet franc

Fontos és régi bordeaux-i fajta. Általában halványabb, könnyebb, lágyabb és illatosabb bort ad, mint a cabernet sauvignon, hajlamos a zöldes, vegetális tónusokra is. Újabb kutatások szerint baszk eredetű, egyébként a cabernet sauvignon őse (egyik „szülője”, a sauvignon blanc mellett). Mo.-on 1300 ha terem belőle.